kedd, 20 február 2024 00:38

Váci döntő az év első versenyén

Megkezdődött a 2024-es versenyidény. Egyelőre még csak szektorlabdában. Január 27-én a józsefvárosi klub hűvöse a váciaknak kedvezett – hadd ne vonjunk párhuzamot Vác ikonikus épületével ….
Szép számú, 37 fős mezőny indult a Dénes András Emlékversenyen, amelyet a 2023 novemberében elhunyt sportújságíró, sportvezető emlékének ajánlottak a szervezők. Nem is volt elég a nagy terem, további kisebb helyiségekben is fel kellett állítani pár asztalt. A ranglista szerint kialakított öt darab hat fős és egy hét fős csoportban zajlottak a küzdelmek. A csoportok végeredménye:

 

A hat csoportgyőztes mellett a két legjobb második (Mártonfi I. és Szathmáry K.) jutott a negyeddöntőbe. Az elődöntőben Szathmáry K. 3-0 arányban győzte le Horváth D.-t, mígy Ács M. 2-0-ra Koczor J.-t, így a két váci versenyző (jelenleg két klub képviseletében Vácról) jutott a döntőbe. Érdekesség, hogy a csoportküzdelmekben egy csoportban voltak, ott Ács 3-0 arányban nyert. Szathmáry a döntőben sem tudta a maga javára fordítani a küzdelmet, így az év első versenyét Ács nyerte meg. A bronzérmet Koczor szerezte meg 0-0 után szétlövéssel. A Dénes András Emlékverseny végeredménye:

Dénes András emlékverseny végeredmény:
1. Ács Márton
2. Szathmáry Károly
3. Koczor János

III. Osztály:
1. Marschal István
2. Serák György
3. Németh László

II. Osztály:
1. Ács Márton
2. Horváth Dénes
3. Trecskó János

Minősítés nélküliek:
1. Szabó Márton
2. Rácz Ferenc
3. Németh István Emánuel


 
 
 

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!